Németh Ákos

Képzésfejlesztési tanácsadó, duális képzési szakértő

2006-ban végeztem a Veszprémi Egyetemen, mint német bölcsész és tanár. A tanulmányaim befejezte után egy Budapesti cégnél kezdtem el dolgozni, mint tréning menedzser, ahol a nagyvállalatok számára szerveztünk képzéseket és itt találkoztam először a Társadalmi Megújulás Operatív Programmal (TÁMOP).

Pályafutásom következő állomása a Magyar Suzuki Zrt. humánerőforrás osztályán, mint képzési és tréning koordinátor volt. 2009 – től a Szent István Egyetem Executive MBA hallgatója voltam, melyen 2012-ben sikeresen közgazdász diplomát szereztem.

2010-ben csatlakoztam a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kötelekéhez, ahol, mint oktatási és képzési koordinátor kezdtem, majd 2013 év végén átvettem a képzési és oktatási osztály vezetését. Az MBMH kötelékében nagyon nagy szerepem volt a duális közép és felsőfokú képzés bevezetésében Magyarországon. Zöldmezős beruházás lévén szinte minden új dolgozót képezni kellett, melyet a képzési csapat, vezetésem alatt irányított és biztosította a jól képzett munkaerőt. Ezen fontos teendőim mellett sikeresen felépítettünk egy a mai napig is jól működő HR részleget, melynek szervezeti kialakításában, majd tovább fejlesztésében több mint 8 évet vettem részt.

2011-ben elvégeztem a Hexolut Consulting Kft. szervezésében indult trénerképzőt. Az itt megszerzett tudásomnak nagy hasznát vettem és veszem a mindennapjaimban, amikben fő feladatomnak látom azt, hogy az emberek és szervezetek fejlesztése mellett a magyar felső és középfokú (duális) oktatási rendszer is folyamatosan jobb legyen.

2019-ben külső szakértőként csatlakoztam az Innopod Solutions Kft. csapatához, mint képzésfejlesztési tanácsadó és duális képzési szakértő.

Legfontosabb személyes referenciák

Cég Képzési programok és projektek
Magyar Suzuki Zrt. Vezetői készségfejlesztő tréninek bevezetése menedzseri, csoportvezetői, művezetői képzés termelésirányítói kompetenciák fejlesztésére
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
  • Vállalati oktatók, csoportvezetők, művezetők képzésének bevezetése
  • Duális középfokú és felsőfokú képzés bevezetése Magyarországon
  • Óvoda és bölcsőde építése, üzemeltetése
  • Mercedes általános iskola megnyitása, üzemeltetése
  • Mercedes-Benz Academy Kecskemét létesítése
  • Több mint 100 lakhatási férőhely biztosítása
Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Ipari Művezető Képzés bevezetése Magyarországon

2012 és 2019 között tagja voltam a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara által létrehozott Autóipari Ágazati Készség Tanácsnak.

2013 óta tagja vagyok a Duális Képzési Tanácsnak.